/ Ünnephegyek /
Emellett még van egy plusz okom is az ünneplésre: 1 éves lett a blog. ^^
Köszönet mindenkinek, aki ez idő alatt látogatta. :)
Emellett még van egy plusz okom is az ünneplésre: 1 éves lett a blog. ^^
Köszönet mindenkinek, aki ez idő alatt látogatta. :)
Most jutott kis időm a szobatársam gépéről netezni, úgyhogy billentyűzetet ragadok, és rögtönzök egy újabb bejegyzést. :)
Miután egy elég fontos személyt az ő hibájából ölnek meg, Shane Wolfot újabb kihívás elé állítják felettesei: a meggyilkolt tudós gyerekeire kell vigyáznia, lehetőleg feltűnésmentesen, és meg kell védenie a családot a fenyegető veszélytől. Ez csöppet sem tűnik könnyű kihívásnak, főleg, hogy az öt gyerek életkora nagyon változatos, így mindenféle problémával szembekerül az újdonsült dadus: pasizó nagylány; harcművészeteket szerető, cserfes kiscsaj; a suliban örökké balhéba keveredő, problémás kiskamasz; a hároméves, akinek mániája, hogy minden magaslatról szíves örömest veti le magát; és végül egy egészen pici családtag, akit pillanatra sem lehet szem elől téveszteni. A káosz akkor kezd eluralkodni, amikor a házvezetőnő is meglép, így minden Shane nyakába szakad. Ráadásul még a családanyának is el kell utaznia... Igen, pont így kezdődött ez Shane rémálmaiban is... :)
Sokan mondják, hogy gagyi film. Hát, tényleg nem valami remekmű, de szerintem szórakoztató. Nah meg Vin Dieselt is szeretem. :) És ne felejtkezzünk meg Lauren Graham-ről sem, aki a filmben a gyerekek iskolájának igazgatónőjét alakítja, és akihez Shane-t gyengéd szálak kezdik fűzni. Laurent egyébként elég hosszú ideig láthattuk a Szívek Szállodája c. sorozatban is, Lorelai szerepében. Furcsa, hogy pont most került elém a Gorilla bácsi, mikor ezt a sorozatot kezdtem el elejétől nézni. :)
Főszereplők:
Vin Diesel - Shane
Lauren Graham - Claire
Osztályzat: 7/10
Épp témába vág ez a bejegyzés, ugyanis csokit majszolgatok. Micsoda fura véletlen. :))
Charlie Buckett egy roskadozó házban él szüleivel és még néhány rokonával a titokzatos csokigyár közelében. Ami a gyárban a legfurcsább, hogy idestova 15 éve egyetlen munkást sem látnak a gyárba bemenni, illetve onnan távozni, sőt: még maga a cégtulajdonos Willy Wonka sem mutatkozik. A cég ennek ellenére virágzik; csak úgy ontja magából a finomabbnál finomabb, különlegesebbnél különlegesebb csokoládékat. Egy nap aztán meglepő hírek kapnak szárnya a kisvárosban: Willy Wonka megnyitja hőn szeretett gyára kapuit öt szerencsés előtt, akik tulajdonába kerül az az öt tábla csokoládé, amelyek az aranybilétákat rejtik. Charlie-nak minden vágya, hogy megtalálja az egyiket, és egy furcsa véletlen során álma teljesül, négy másik gyerekével együtt: a kövér és falánk Augustus, az akaratos mini-szépségkirálynő Veruka, a rágógumi-világbajnok (egyébként csokiutáló) Violet és az erőszakos televíziófüggő Kép Ernő. Ezeket a végletekig elkényeztetett gyerekeket csak az motiválja, hogy mint eddigi életükben mindig, ezúttal is megkapják, amit akarnak (bár igazából nem is kíváncsiak a csokigyárra), azonban Charlie számára ez valóban igazi vágyálom, ami most teljesül végre: nagypapájával lép be a csokigyár kapuin, aki sok-sok évvel ezelőtt maga is a gyárban dolgozott. Azonban, amit látni és tapasztalni fognak - és mint kiderül: amire igazából kimegy ez a "játék" - , arra egyikük sincs felkészülve...
Ha a burkot nézzük, és nem ásunk mélyen le a gyökerekig, akkor nem biztos, hogy mindenkinek tetszenek ezek az "umpa-lumpa" lények, és hasonlók... Túlzottan meseszerű az egész, nekem pl. ezért annyira nem tetszett. :-/
Viszont a film alapmondanivalója nagyon magával ragadott. A családról szól, az összetartozásról, a megbocsátásról, a szegények lehetetlen helyzetéről, hogy hogyan éli meg egy kisgyerek a nincstelenséget, és milyen az, amikor a szülők nem tudnak mindent megadni imádott gyermeküknek. Charlie története egyszerre megható és tanulságos.
Willy Wonka szerepére Johnny Depp-nél jobb színészt el sem tudnék képzelni. :)) Olyan szerethetően dölyfös és pökhendi volt a gyerekekkel, de persze az ő szíve sincs kőből. ;) Depp uraság filmjeit lassan tényleg végig fogom venni, mert lehengerlő egy pali.
Az ismertebbek közül itt van még Charlie édesanyja, akit Helena Bonham Carter alakít. Ő az, aki a Harry Potter filmekben Bellatrix Lestrange karakterét játsza. Furcsa, mikor egy színész ennyire végletes szerepeket kap, hogy egyszer a tisztes családanyát játsza, aki bármit megtenne a gyerekéért, máskor pedig a velejéig gonoszt testesíti meg. :)
Felemás érzéseim vannak, de mindent egybevetve én ennyire osztályzom ezt a filmet. Gyerekeknek túl felnőtt (mondanivalója miatt), a felnőtteknek pedig már túl gyerekes...
Főbb szerepekben:
Johnny Depp - Willy Wonka
Freddie Highmore - Charlie
Helena Bonham Carter - Mrs. Bucket (Charlie édesanyja)
Osztályzat: 8/10
Sajnos mostanában szintén nagyon keveset tudok blogolni, mert közeleg fősulin a vizsgaidőszak, úgyhogy nagyon rá kell hajtani... :S De most szünetet tartok, hátha belefér néhány ajánló. :)
Nos, az Eurotúra... Hát, mit ne mondjak, nem ragadt meg túlságosan a memóriámban ez a film.
A történet "főhőse" (inkább főpancserja) Scott, akivel érettségi környékén szakít a barátnője. A srác haverjai közrejátszására lekoptatja európai (német) levelezőtársát, aki épp egy találkozót szeretett volna megbeszélni, és akit addig fiúnak hitt. Ám Scott szemét az öccse nyitja fel, bár már későn: a sértő levél elküldése után derül ki, hogy a "Mieke" lánynév, a tulajdonosa pedig nem is akármilyen bige: egy szőke bombázó. A helyzetet nehezíti, hogy bár Scott szeretne bocsánatot kérni, sehogyan sem tud e-mailt küldeni Mieke-nek. Így hát Scott és legjobb haverja, Cooper elhatározzák, hogy felkeresik a német Mieke-t, hogy Scott személyesen kérhessen elnézést. Kalandos útjuk során eljutnak Angliába (egy kocsmában drukkerek csapatába botlanak, akiknek kénytelenek Manchester United-szurkolóknak kiadni magukat, hogy megússzák ezt a találkozást ép bőrrel), Franciaországba (itt csatlakoznak hozzájuk az ikrek, Jamie és Jenny), Hollandiába (érdekes itt Cooper jelenete a Vandersexxx klubban, illetve ahogyan Jamie-t kirabolják :D), Szlovákiába (itt csak véletlenül kötnek ki), majd végre megérkeznek úticélukhoz: Németországba is, ám Mieke-t nem találják otthon: a lány Olaszországba utazott. Mivel már az összes pénzüket sikerült elkölteniük, így Scott egyik barátja, Jamie áldozatot vállal, hogy összehozza barátját a szép Mieke-vel... Persze a kérdés most is az, hogy ez sikerül-e... :)
Nekem ez eléggé gagyi volt... Ott volt pl. a Hollandia-rész, illetve a Vatikános (főként ez utóbbi), amire azt mondom, hogy na igen, ezek tényleg humorosak voltak... De a többi meg csak az "elmegy" kategória... :S
A történet végkifejlete azért tetszett. :) És Lucy Lawless megjelenése is a filmben, aki a Vandersexxx klub vezetőjét játszotta, és akit az emberek nagy része a Xena sorozat harcos hercegnőjeként ismert meg jónéhány évvel ezelőtt. :)
Ismertebb szereplők:
Fiona (Scott ex-barátnője) - Kristin Kreuk (Smallville c. sorozat)
Donny (Fiona új barátja) - Matt Damon (Ryan közlegény megmentése; Túl közeli rokon; A Bourne-csapda)
Osztályzat: 4/10
Az egész téboly egy könyvvel kezdődik. Egy totális véletlen folytán kapja meg Walter Sparrow a feleségétől. Egy emberről szól (még azt sem tudni, hogy férfi-e avagy nő), akinek az életét tönkreteszi a 23-as szám. A könyv olvasása közben Walterrel is furcsa dolgok kezdenek történni; úgy érzi, hogy róla szól ez a könyv - és ami még kísértetiesebb: olyan, mintha a könyv írója megírta volna Walter jövőjét is. A férfi mindinkább eltávolodik a valóságtól, mindenben a 23-as számot keresi, eközben családja is egyre inkább szétszakad. Elindul hát felkutatni a könyv íróját, vagy bárkit, aki tudhat a könyv keletkezésének körülményeiről. Sietnie kell, mert a könyv utolsó fejezete egy gyilkosság leírását tartalmazza, és nem tudni, mi lesz a folytatás...
Furcsa volt Jim Carrey-t ilyen komoly szerepben látni, elvégre tőle már azt szokta meg az ember, hogy örökösen bohóckodik. De szerintem ez a vonal is jól áll neki, egyáltalán nem idegen tőle.
Nos, hát a film... Szerintem ez tipikusan az a film, ami vagy tetszik valakinek, vagy nem. Köztes állapot nincs. Mert van, aki szereti a kicsit elvont dolgokat, és van, aki nem. Nekem pl. nagyon tetszett, de hallottam már ellentétes véleményt is bőven.
Fordulatos, izgalmas, váratlan, bár néhol tényleg kissé zavaros és érthetetlen, de talán pont ez adja a dolog pikantériáját. :) És engem az sem zavart különösebben, hogy ki sem derül: miért pont a 23-as?
Főbb szereplők:
Jim Carrey - Walter Sparrow
Logan Lerman - Robin Sparrow
Osztályzat: 8,5/10