Egy sztársportoló is kerülhet nagyon mélyre. Ennél mélyebbre azonban biztosan nem. Paul Crewe egykor az amerikai foci bajnokság ünnepelt sztárjátékosa volt, ma már csak egy a rabok közül: igazi nehézfiúkkal összezárva tölti mindennapjait az USA egyik leginkább őrzött, legrosszabb körülmények között fenntartott börtönében. Ám a fegyencek között akad egy régi ismerős: egykori edzője is itt tölti életfogytig tartó büntetését (Paul-hoz hasonlóan ő is egy komoly bundabotrányba keveredett, emellett pedig börtönbüntetése alatt megverte az egyik őrt, amiért végül életfogytiglanra ítélték). A börtönigazgató mindenáron azt szeretné, ha Paul is játszana a börtönben működő amerikai foci csapatban, mely egy elég vegyes, szedett-vedett társaság. A rabok hamarosan az őrök ellen lépnek pályára, addig pedig Paul újdonsült haverja, Caretaker ("Intéző") segítségével és egykori edzője Nate Scarborough oldalán igyekszik a lehető legjobban felkészíteni a társaságot, mert komoly a tét: így végre sikerülne elégtételt venni az őrök örökös szívózásai miatt, ám természetesen a dolgok most sem mennek egyszerűen... (a film port.hu-s adatlapja alapján)
Egy hely, ahol farkastörvények uralkodnak. Ahol az embernek már semmihez nincs joga. Amikor már kényük-kedvük szerint alázhatják a rabokat... Sajnálatot viszont nem sikerült éreznem egyikőjük iránt sem, pedig egyébként szimpatikus figurák (valószínűleg a film is így lett elkészítve, hogy nem érezték fontosnak hangsúlyozni komolyabban a dolgok súlyát - nemhiába vígjáték). Adam Sandler főszereplése miatt éreztem szükségesnek megnézni: eddig a "Ne szórakozz Zohannal" volt az egyedüli filmje, amit nézhetetlennek tartok... :/ Ez viszont kellemes kikapcsolódás volt. :) A szomorúbb részek ellenére is. És a vígjáték-műfaj ellenére is van mit tanulnunk ebből is: őszinteség, kitartani a bajtársak mellett, tisztességgel vívni meg a párbajainkat és bátran szembenézni az elénk gördülő akadályokkal. Hisz: maga az élet is erről szól...

Ismertebb szereplők:

Adam Sandler - Paul Crewe
Chris Rock - "Intéző"
Courteney Cox - Lena
Burt Reynolds - Nate Scarborough (edző)

Osztályzat: 8/10

A nem is olyan távoli jövőben Angliában diktatórikus hatalmat tartanak fenn: az emberek rettegnek a sok szörnyűségtől, mely eluralkodott az addigi viszonylag nyugalmas életükön, a médiából csupa álhírrel árad a propaganda, a népbutítás, és Anglia népe kénytelen szigorú szabályok között élni (pl. késő este senkinek sem szabad az utcákon járnia, szólásszabadságról pedig még csak hírből sem hallottak). A félelem tökéletesen markában tartja a lakókat, senkinek sem jutna eszébe szembeszegülni a parlamenttel - egyetlen embert kivéve. A férfi egy négyszáz éve kivégzett lázadó álarcát viseli, aki szintén az elnyomás ellen küzdött, ám vállalkozása nem járt sikerrel. V (azaz: "vé") a lehető összes módon keresztbe tesz "a nagyoknak", ott és akkor, amikor csak tud. Egyik éjjel megment egy lányt (Evey-t) a begyűjtők karmai közül, és olyan gondolatokat oszt meg vele, ami örökre bogarat ültet a lány fülébe: felébreszti a benne szunnyadó reményt és kitörni vágyást, és azt, hogy bosszút álljon, amiért szétdúlták az ő családját is. A hatalom emberei minden erejükkel azon vannak, hogy a titokzatos V-t mielőbb kézre kerítsék, és megakadályozzák, hogy lázadást szítson Anglia népe ellen. V azonban már nincs egyedül. Evey mindent megtesz, hogy segítsen célja elérésében, ami egyre közelebb van: érvényre juttatni a négyszáz éve élt előd által hirdetett eszméket, és véghez vinni az elkezdett, de be nem fejezett feladatot: november 5.-én a parlament épületének felrobbantását...
Totál vegyes érzéseim vannak... :/ Mint történet, engem nem nyűgözött le. Mint film (látvány, színészek, stb...), úgy már inkább. És mint eszmék, úgy még inkább. Nekem valahogy olyan vontatott, unalmas és kicsit zavaros volt a film maga, történeti szempontból... :/ Sokszor nem nagyon értettem, hogy most ki kivel van, vagy mi van, ő hogy kerül a képbe, stb... Natalie Portman szereplése az, ami javított a dolgokon: hitelesen játszotta a szerepét, igazán jó színésznőnek tartom (bár ezt nemrég már számomra bizonyította a Fekete hattyú főszerepében - játszott még pl. a Star Wars-filmekben is, de erről még nem tudok nyilatkozni: szégyen s gyalázat, de nem tudtam még rávenni magam, hogy elejétől végéig megnézzem az összes SW-filmet... :/). A haját azért kicsit sajnálom (anno nagy port kavart ez is, erre emlékszem...). Nekem nem tudnának annyit fizetni, hogy ilyen picire hagyjam lenyíratni a hajam... pláne, hogy hosszú... :/ Igazából, őt vagy ennyire nem érdekelte a haja, vagy ez is csak a színészet iránti elhivatottságát tükrözi (mindenki döntse el ezt maga).
A látvány tényleg csillagos ötös. Maga ez az álarc, mint központi jelképe az egész filmnek, aztán a végén az a rengeteg álarcos... A vér az, ami számomra "kissé" mű volt... :/ A robbantások viszont hitelesek. A mondanivaló pedig bár valóban kicsit eltúlzott és felnagyított, de nagyvonalakban azért mégis aktuális (sajnos valóban ez megy a világban, csak nem ilyen durván...)
Egy szó mint száz: összességében egészen nézhető a film, csak néha majd' eluntam az életem... Mindenesetre 2 órát rááldoztam az időmből, de annyira nem bánom...

Osztályzat: 7/10

Mi történik akkor, ha egy tisztességes banktisztviselő és egy velejéig romlott szélhámos kénytelen együttműködni? Zűr, és még több zűr...
1932-ben járunk. A piti zsebtolvaj Ray és a "tisztességes polgár" Claude sorsa örökre egybefonódik, mikor mindketten szorult helyzetbe kerülnek: Ray nem tudja kifizetni korábbi adósságát, Claude pedig most válik adóssá, mert egy vacsora után nem tud fizetni (Ray ellopja a pénztárcáját). A bár korrupt tulajdonosa, akinek mindketten tartoznak, megkíméli ugyan az életüket, egyetlen feltétellel: az adósok kénytelenek szeszcsempésznek állni. Ám távoli kalandozásaik során egyszer csak azon kapják magukat, hogy máris egy gyilkosság kellős közepébe csöppennek, ahol minden bizonyíték arra utal, hogy ők a gyilkosok. A bíróság elítéli őket 60 évre, amit el is kezdenek letölteni, viszont a szökéssel egy percig sem hajlandóak felhagyni... miközben az évek egyre csak telnek...
Két, szívemhez közel álló színész kapta a főszerepet - gondoltam, nagy baj már nem lehet. Hát, igazából én csalódtam kicsit... :/ Több poénra számítottam, de persze erre sem mondanám, hogy rossz volt, maga a mondanivaló, és a történet komoly cselekményszála miatt nem lenne fair leírni a filmet.
Ami miatt mégis teljesen pozitív élmény maradt a film, az a vége. :D Na ilyen befejezésre aztán én sem számítottam. Ötletes. =)

Főbb szerepekben:

●۪۫ Ray - Eddie Murphy (pl. Amerikába jöttem, Dr. Dolittle, Bölcsek kövére)
●۪۫ Claude - Martin Lawrence (pl. Nekem8, Bad Boys, Gagyi mami, Gagyi lovag, Állj vagy jövök)

Osztályzat: 7/10

Egy (látszólag) egyszerű társasjáték, és két játékos: 26 évvel ezelőtt így kezdődött a rémálom. A 12 éves Alan Parrish minden téren vesztes: iskolatársai gyakran megverik, nem mer közelíteni a lányhoz, aki már régóta tetszik neki, ráadásul még az apja (a Parrish Cipőgyár tulajdonosa) is bentlakásos iskolába akarja küldeni. Egy nap Alan egy építkezésen a földbe ágyazódva talál egy társasjátékot, amit otthon az iskolatársával, Sarah-val el is kezd játszani. Ám túl sokáig nem jutnak. Alan kezd, de dobása szerencsétlennek bizonyul: a játék magába szippantja, és mindaddig fogja marad, míg valaki ötöt vagy nyolcat nem dob, Saraht pedig denevérek veszik üldözőbe.
Évtizedekkel később új lakók érkeznek a Parrish-házba: az árván maradt Peter és Judy, akiket nagynénjük vett magához. A gyerekek megtalálják a Jumanji-táblát, és tudtuk nélkül folytatni kezdik a játékot, amit Alan és Sarah egykor félbehagyott. Peternek sikerül ötöst dobni, így a már 38 éves Alan visszatér Jumanji dzsungeléből. A játékot viszont muszáj végigjátszani, így megkeresik a már szintén felnőtt Sarah-t is, aki először hallani sem akar az egészről, mert a régi megrázkódtatásokat még mindig nem heverte ki. Folytatódik hát a játék, mely egyre meghökkentőbb, nem várt fordulatokat rejt a négy kalandor számára...
Annyira jó volt újra megnézni! :) Gyerekként nagyon imádtam - felnőttként már azért annyira nem nyűgözött le. Igaz, a film lassan 17 éve készült, az akkori filmes és gépi technikáknak megfelelően. A mai technikákkal összehasonlítva persze, hogy furcsa, és esetleg gagyinak tűnhet már. :) Az alapötlet viszont nagyon tetszett, és maga a történet is érdekes (a finish meg aztán...! o.O iszonyat jó ^^). Az pedig, hogy Robin Williams játsza a főszerepet, egyfajta garancia is, hogy érdemes ezt a másfél órás filmet végigülni. Akárhogy is, de nem tudom lepontozni... :))

Ismertebb szereplők:

●۪۫ Alan - Robin Williams (pl. Rumlis vakáció, Nászfrász, Mrs. Doubtfire - Apa csak egy van)
●۪۫ Sarah - Bonnie Hunt (p. Beethoven 1-2.)
●۪۫ Judy - Kirsten Dunst (pl. Pókember 1-2-3., Kisasszonyok, A holló 3.)

Osztályzat: 7/10

Képzelj el egy világot, ahol nem létezik pénz. Helyette viszont más fizetőeszköz van: az idő. Az emberek csak 25 éves korukig öregszenek, aztán pedig már csak egyetlen évet kapnak. Ha ez elfogy, az életüknek is vége. Tőlük függ, mihez kezdenek vele: megpróbálnak dolgozni, és ezáltal pénzhez=időhöz jutni, semmittevéssel töltik, elverik az egészet - vagy jogtalanul veszik el másoktól, ezzel a halálba taszítva őket...
Az életét a gettóban tengető Will Salas egyszer csak hihetetlen mennyiségű időhöz jut, majd bosszút esküszik az időmilliomosok ellen, akik egyre csak sanyargatják a szegényebb rétegeket. Célja az időzónák eltörlése, és hogy ne legyenek ekkora különbségek gazdagok és szegények között: ne éljen senki sem örökké, ha ez sok más ember életébe kerül. New Greenwichbe utazik, a gazdagok városába, hogy most ő legyen az, aki elveszi mástól, amije van. Emellett sarkában loholnak a szegény-város, Dayton perctolvajai és az időrendészet is...
Hú, hát én nem is tudom, hogy hol és hogyan kezdjem. Én ennyire megosztó filmet talán még sosem láttam. De tényleg. Itt nincs olyan, hogy "elmegy...": vagy tetszett, vagy nem. Slussz-passz. Időt kell neki adni. Az elején még én is kicsit ferde szemmel néztem a filmet, hogy ugyanmááár... Mi a jó fenét dörzsölgetik ott össze a csuklójukat...?! De aztán ahogy forgott a film, telt az idő, és bekapcsolódott ez a Henry Hamilton-szál, na onnantól kezdett nagyon érdekesnek lenni. Elképesztően nagy igazságokat fogalmaz meg. Ha csak úgy nézi az ember, hogy teljesen a földön marad, nem is próbál elvonatkoztatni, akkor persze, hogy rávágja, hogy ez egy baromság. Ha viszont kicsit a dolgok mögé is néz, akkor látni fogja a lényeget, és értékelni is fogja a filmet. Én először egyedül néztem meg (miután hallottam jópár negatív kritikát ismerősöktől), aztán - mivel elég nagy hatást gyakorolt rám a film - anyummal és tesómmal együtt is nekifutottunk. Felkészítettem őket rá, hogy eleinte biztosan ők is csóválni fogják a fejüket, de próbálják észrevenni, hogy mit akartak ezzel a filmmel közvetíteni a készítők. Így is volt. :) Megértették, érezték a lényeget, és őket is teljesen elvarázsolta ez a cirka másfél órás sztori. Szóval tessék kivárni, és nem az első pár perc után rávágni, hogy én ezt nem nézem tovább...
Ebbe benne van minden (a való életre kivetítve): 
- Az emberek szenvtelensége egymással szemben: ha egy embertársuk bajba kerül, inkább elfordítják a fejüket, még akkor is, ha módukban állna segíteni... (buszos jelenet)
- Nem lenne ekkora nyomor a világon, ha nem tátongana ekkora űr, ekkora anyagi különbség a gazdag és a szegény réteg között. Ha mindenkinek ugyanannyi jutna (ahogy a filmben is mondják: márpedig jutna...), mindenki képes lenne egy megfelelő életszínvonalon élni, senki sem halna bele a nincstelenségbe...
- A túl sok pénz sokszor többet árt, mint amennyit használ. (Borel esete...)
- ... és még napestig tudnám folytatni, mennyi mindenre rávilágít ez a film. Lehet sablondumaként is felfogni ezeket a gondolatokat, mégis szükség van rá, hogy újra és újra a képünkbe vágják, mert gyakran hajlamosak vagyunk elfelejtkezni róla, hogy milyen értékes is az élet, és mennyire sokat számíthat olykor egyetlen perc, vagy pár másodperc is...
Én nem akarok senkit sem megbántani - remélem, senki sem fogja ezt bántásnak venni -, de aki ezt a filmet egy sz@rságnak nevezi, értékelhetetlen baromságnak, annak vagy nincs még azokon a magaslatokon az érzelmi/értelmi szintje, hogy kellően befogadja ezt a filmet, és ne csak egy idióta kitalációt lásson benne, vagy pedig ő maga sem ismeri, milyen érzés nélkülözni, és akkora empátiával sem rendelkezik, hogy egyáltalán el tudja ezt képzelni...
A színészi teljesítéssel sem volt nekem semmi gondom. Justin Timberlake-et nem tartom rossz színésznek (ő alakítja Will-t), kedvelem úgy is, mint énekest, szóval nála mindkét verzió működik. :) A másik főhősünk, a filmbeli híres Weis-cég milliomos vezérének lánya, Sylvia sem egy túl elvont karakter, és az őt megformáló színésznőre, Amanda Seyfried-re sem tudnék semmi rosszat mondani (ő az utóbbi időben elég felkapott lett; játszott többek között a "Mamma Mia!"-ban és a "Levelek Júliának"-ban is, szóval onnan ismerős lehet). Bár ezzel a hajjal számomra inkább egy "lecsúszott sarki..." érzetét keltette, mintsem az úrinőét. :) Fura lehet ez a nagy "első látásra szerelem" is közte és Will között, viszont kifejezetten tetszett, mikor ott a tengerben azt mondja, hogy még nem is ismeri a pasast, és hátrál. Sokkal valószerűtlenebb lett volna, ha már egyből egymásnak esnek...
Hát, röviden ennyi a véleményem. Hosszabban inkább jobb, ha nem is ecsetelgetem - néhány esetleges olvasónál így is biztosan kinyílt már a bicska a monitorra vetett gondolataim miatt. :D
Egy dologban teljesen biztos vagyok: nem most láttam utoljára ezt a filmet. Nálam kedvenc lett.

Osztályzat: 10/10